Szirmai Antal

1860 - 1927

Életrajz

Szabadkán született 1860. június 11-én. Középiskolai tanulmányait ott és Budapesten végezte s három éven át járta a Rajztanárképzőt, amelyben Székely Bertalan volt a tanára. 1880-ban megkapta a rajztanári oklevelet. Ezután tanulmányainak kiegészítése céljából két évet Münchenben, egyet Párizsban töltött. Végül hazatérve három évig tagja volt a Benczúr-féle mesteriskolának. Már 16 éves korától kiállított a Műcsarnok kiállításain, festményeit a korabeli lapok reprodukálják. Lotz Károly oldalán, akinek az Operaház mennyezetfestményének elkészítésénél segédkezett. 1886-ban kezdődik paedagógiai munkássága. Rauscher Lajos tanár oldalán működött a műegyetemen, 1890-től fogva pedig a budapesti II. ker. főgimnáziumnak volt rajztanára 1900-ig, midőn nyugalomba vonult. A kiállításokon eleinte állat- és életképekkel, idillekkel vett részt. Festett azonkívül egy sor tájképet s néhány arcképet is, amelyek közül Déry Mihály Budapest-rókuskórházi plébános képmását a Fővárosi Múzeumban. 1891-től fogva jóformán csak falfestményeket, dekoratív munkákat, oltárképeket festett. Első önálló falfestési műve a szabadkai színház mennyezetképe volt, első nagyobb dekoratív műve pedig a millenáris kiállítás aquariuma, „Tengerfenék" címmel. E korszak műveinek túlyomó része egyházi. 
 

 

Related artworks

Vadászat (Around 1900)

Szirmai Antal

9,400 EUR