Életrajz
A Képzőművészeti Főiskolán mestere Benkhardt Ágoston volt, ki Nagybánya szellemi örökét plántálta át tanítványaiba. 1925-től haláláig rendszeresen szerepelt kiállításokon, eltekintve az 1930—38-ig tartó időszakot, amikor rajzot tanított a Kölcsey gimnáziumban. A művészeti közéletből való önkéntes száműzetést a Tihanyban eltöltött hosszú időszak és az 1937-es római ösztöndíj oldotta fel. Már előbb, a 20-as évek végén volt néhány nyugateurópai nagyvárosban, Bécsben, Londonban, Párizsban tanulmányúton. Nyaranta 1945 —1947 között főleg a miskolci, a tihanyi és a szentendrei művésztelepeken dolgozott. Tagja volt az Új Művészek Egyesülete (UME), a Magy. Képzőművészek és Iparművészek Egyesülete (KEVE) művészegyesületeknek, a Miskolci Festők Társaságának és a Szentendrei Festők Társaságának. Pedagógusi tevékenysége igen jelentős. 1938—46-ig a Műegyetem Rajzi tanszékén tanított, majd 1946-tól haláláig a Képzőművészeti Főiskola egyik vezető tanára volt.
Korai képei a nagybányaias plain-air festés jegyeit hordozzák. Ez a tradíció később átértékelődve, mint a látott valóságból való kiindulás követelménye, mindvégig sajátja maradt. Korai műveiből kevés maradt ránk. Párizsi útja során megismerkedett az európai modern művészet irányzataival, így a kubizmussal és főleg Braque műveivel, ki hosszantartó hatást gyakorolt rá, de Fónyi Géza mindig a látványból, a látott valóságból merítette témáit és ezek a témák kaptak konstruktív, tisztán szerkesztett megoldást képein. A kompozíció, szerkezet és forma elsődlegessége dominál egyszerű, hétköznapi témákat feldolgozó művein. Képeinek tematikája már a negyvenes évek előtt kialakult és az évek során alig változott. Dombhátak, szántóföldek, vízpartján kikötő csónakok kapnak monumentális, leegyszerűsített, nagy formákat képein. Egyszerű mindennapi tárgyak, korsók, egy-egy zeneszerszám, akvárium, gyümölcsök rendeződnek finom harmóniává csendéletein, míg munkában, gondban edzett arcok kapnak sommás megfogalmazást figurális ábrázolásain. Egy-egy téma néha évtizedeken át jutott el az első stádiumtól a későbbi, letisztult megfogalmazásig. Művészete a szentendrei festészet konstruktív irányával rokon. Tagja volt a Szentendrei Festők Társaságának, nyaranta ott dolgozott.
Leginkább mozaikművei ismertek. Itáliai tanulmányútja alatt ismerkedett meg a ravennai mozaiktechnikával, melyet később alkalmazott művein. Már a háború előtt érdekelte az építészet és a társművészetek együttműködésének lehetősége és ennek megvalósításán fáradozott mind elméleti írásaiban, mind a gyakorlatban. Magyarországon ő honosította meg a metlachi-mozaikot, mint a mozaikművészetben még új nyersanyagot és technikai kivitelben is újított. Először papírlapra rakta ki a mű tükörképét és így lehetővé vált, hogy az egész mű egyszerre legyen belenyomható a cement alapba. Művészetében mindig kerülte a műfaji tisztázatlanságot, hirdette, hogy a mozaik nem kép, nem kerámia, nem festmény, hanem burkolat és így jellegénél fogva más eljárást, más színezést és ábrázolásmódot igényel.
