Életrajz
Született Schlosser Artúr magyar festő és iparművész. Iskoláit a Budapesti Iparrajziskolában, a Mintarajziskolában, a Képzőművészeti Főiskolán végezte, ahol 1905-ben rajztanári oklevelet szerzett. Később Székely Bertalannál tanult, járt Hollósy Simon nagybányai iskolájába, majd München és Párizs következett.
Első könyv-illusztrációi barátja, Battlay Geyza verseskötetében jelentek meg (Dalok a néma leányhoz, 1900). Számos fejlécet és záródíszt publikált a Művészet című folyóiratban a múlt század elején. 1905-ben Goldberger Leó textilgyáros megbízásából a nagyipari művészi szövet-előállítási technikákat tanulmányozta Mulhouse-ban és Párizsban. 1905-ben az Iparművészeti Társulat csomózott szőnyegpályázatán megnyerte a 300 koronás I. díjat. A következő évben a párizsi Őszi Nagy Szalon törzstagjává választotta, valamint a milánói Nemzetközi Iparművészeti kiállításon a Tündér Ilona-témáját feldolgozó szövött faliszőnyegét aranyéremmel tüntették ki.
35 éves tanári működését a Székesfővárosi Iparrajziskola szövőműhelyének megszervezésével kezdte el, 1906-ban. Négy éves átmeneti időszakban a Kassai Állami Javítóintézet iparművészeti műhelyeinek rajztanára volt (1908–1912). Kézműves jellegű, oktatói-nevelői munkája közben az iskola faipari, szövőipari, bőripari műhelyekben lehetősége nyílott saját terveinek kísérleti megvalósítására is. Kassán bontakozott ki bútortervezői munkássága.
Első önálló kiállítására 1910-ben Budapesten, a Könyves Kálmán Szalonban került sor. Ekkor főleg olyan iparművészként mutatkozott be, aki azért fest is. 1912-ben, Kassáról visszatelepülvén, elfoglalta régi állását a Székesfővárosi Iparrajziskola textilszakosztálya vezető tanáraként.
Az első világháború megszakította sikeresen induló művészpályáját. Négy évet kényszerült hadifogságban tölteni. Megpróbáltatásának állomásai: Szerbia (Nis), Albánia, Olaszország (Elba-szigetén Portoferraio, Azinara-szigete, Nocera Umbra Bagni) voltak, 1914 decemberétől 1918 márciusáig. Hetven, fogságban festett képpel tért haza, mert viszonylag emberséges rabtartói engedték festeni.
Második gyűjteményes kiállítását a budapesti Nemzeti Szalonban, 1918 júniusában rendezte meg. A katona-festő nagy feltűnést keltett friss impresszióival.
Mint a Paál László Társaság kvalitásos arckép- és tájképfestője, a két háború között sok csoportos kiállításon vett részt. A Magyar Kultusz- és Közoktatásügyi Minisztérium Külföldi Kiállítás-rendezői Bizottságának tagjaként számos kiállítást rendezett. Sok pavilont maga tervezett. 1923-ban a Paál László Társaság Bemutatkozó Kiállításán a Nemzeti Szalonban festészeti díjat nyert. Ugyanebben az évben a Monzai Nemzetközi Iparművészeti Kiállításon csomózott szőnyegeit aranyéremmel tüntették ki. 1924-ben, a Vigadóban rendezett Iparművészeti Társaság kiállításán porcelán dísztárgyakat mutatott be. A pécsi Zsolnay porcelángyár és a pesti Fischer-gyár számára eredeti kerámiaterveket készített.
Az 1926–1934-es években a Százados úti művésztelepen alkotott. Szerteágazó tervezői tevékenysége az iparművészet csaknem valamennyi ágát felölelte. Egyedi rajzok, könyv- és újság-illusztrációk, alkalmazott grafikák, Ex Libris-ek], bútorok, belsők, festmények, textil-tervek, szőnyegek, szövött faliképek, könyvtáblák, kerámia- és porcelántárgyak, tapéta-tervek és ólomüveg-ablakok kerültek ki keze alól. Kitűnő szín- és kompozíciós érzékkel egyesítette a szecessziót magyaros motívumokkal.
1931-ben, a Nemzeti Szalon Tavaszi Tárlatán festményeit ezüstéremmel jutalmazták (Pécsi külváros, Ramsau). Harmadik önálló kiállítására Budapesten a Fészek Művészklubban került sor (1931). Rendszeresen publikált iparművészeti tárgyú cikkeket. 1933–ban az akkori Nemzetközi Vásárról írt a Magyar Iparművészetben.
1935 decemberében az Országos Magyar Iparművészeti Társulat Jubiláris Kiállításán magyaros lakószobát, bútorszöveteket, szőnyegeket és más, háziipari tárgyakat mutatott be. Kiállításokon való aktív szereplését több ízben jutalmazták társulati aranyéremmel. 1936-ban tervrajzokat készített a Herendi Porcelángyár részére (hullámvonal-kontúros hamutartók, fali-tányérok Budavár visszafoglalásának 250. évfordulója alkalmából). Aranyérmet nyert a következő évi párizsi Nemzetközi Iparművészeti Kiállításon. 1941-ben, harmincöt éves tanári szolgálat után nyugdíjba ment.
Az ostrom után is aktívan dolgozott, a művészet számos műfajában alkotott: tájképeket, csendéleteket, portrékat festett; sok színpompás szőnyeget tervezett. Hetente egyszer képet küldött a Képzőművészeti Alap zsűrijébe. Kiállításokon élete utolsó két évtizedében is szerepelt (1945 – Egyházművészeti kiállítás, Szalmássy-galéria; 1948 – Szociáldemokrata Képzőművészek kiállítása, 1957 – Arcképfestők az Ernst Múzeumban, Nemzeti kiállítás a Műcsarnokban, 1960 - A felszabadult Budapest művészete, Magyar Nemzeti Galéria, 1962 – Nagybányai festők, MNG, 1965 - Százados-úti Művésztelep jubileumi kiállítása, MNG). Utolsó jubileumi kiállítását 1960 szeptemberében tartották a budapesti Fényes Adolf-teremben. 88 éves korában érte a halál, 1968. február 9-én. Az utolsó napokig fáradhatatlanul festett Lakatos Artúr, a sokoldalú művész.
