Életrajz
Mácsai István a Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1945-49 között Bernáth Aurél növendéke volt. Tanulmányúton járt Olaszországban, Franciaországban és Hollandiában. 1950-től kiállító művész. Számos egyéni kiállítása volt Magyarországon és külföldön egyaránt, így például Cannes (1957), Engkien (1964), Firenze (1972), Műcsarnokban (1978), Münchenben (1982) és Amszterdamban (1984) mutatta be munkáit önálló tárlaton.
Fiatal korában a mesterétől tanult könnyed, posztnagybányai-greshames ecsetkezeléssel levegős, laza komponálású képeket festett; az 50-es években a szocreál tematikát is így kezelte.Az 50-es, 60-as évek fordulóján festői felfogása keményebbé, szigorúbbá vált: a hiperrealizmussal rokon, annak az Amerika nyugati parti, szimbolikus elemeket felvonultató változatára emlékeztető, de mégis attól teljesen független „kelet-közép-európai hiperrealizmust”, egy szociografikus tartalmú, de a mágikus varázslatokra is hajlamos festészetet dolgozott ki. Ennek stíluselemei között megtalálhatók a konstruktivizmus eredményei, az alföldi festészet fogásai, a szürrealizmus szabad asszociációi; ugyanakkor nagyon kötött, gondosan kiegyensúlyozott kompozícióra és megfontolt képi tematikára épül. Műveinek kezdettől fogva kedves témája Budapest városrészeinek megfestése, belvárosi utcaképek, bérházak, hátsóudvarok, képek hidakról, a közlekedésről, a városrészek napszakairól. Budapesti ihletésű munkáival hazai és nemzetközi elismerést szerzett. Életművének fontos része nagyszámú karakteres portréja. A szürnaturalista, fotórealista, hiperrealista festészet és az objektív kiemelés mögött emocionális indíttatás jellemzi művészetét.
Művei hazai közgyűjteményekben, egyebek mellett a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Budapest Galériában, valamint magángyűjteményekben is megtalálhatók.