Életrajz
1903. január 13-án született Budapesten, polgári családban. Két éves korában agyhártyagyulladás következtében időlegesen megnémult és megbénult, elvesztette hallását. Édesanyja segítségével és saját akaraterejével hat éves korára beszélni és járni újra megtanult.
Elemi iskoláit eleinte magánúton végezte, majd rendes növendékként fejezte be a III. kerületi Áldás utcai Községi Elemi Iskolában. Tudatosan edzette magát, mert nem akart társainál gyengébbnek látszani. Szeretett olvasni, megtanult németül és angolul, meg akarta ismerni a világot, a tragikus történetek érdekelték leginkább. Tizennégy évesen „regényt írt” betegségéről, ezután fordult érdeklődése a festészet felé. Rajztehetségét anyai nagybátyja, Elek Artúr, a Nyugat novellistája és műkritikusa fedezte fel, szorgalmazta rajz tanulását. Első tanára Novotny Róbert volt. 1920/21-ben érettségi vizsgát tett a Budapesti V. kerületi Magyar Királyi Bolyai Gimnáziumban. Egyidejűleg az Akácfa utcai szabadiskolában tanult, Derkovits Gyulával és Berény Róberttel járt egy kurzusra.
A Magyar Képzőművészeti Főiskolát 1921-ben kezdte, de csak 1928-ban fejezte be, mert közben 1922-23-ban a müncheni Heyman-féle szabadiskolát látogatta. 1924-ben a nagybányai művésztelepen dolgozott, hiszen főiskolai mestere, Réti István, e művésztelep egyik alapítója volt. Ez évben volt első kiállítása is, szép szakmai sikerrel. A harmincas évek elején, tanulmányúton járt Berlinben, Párizsban és Bécsben. Ezeken a helyeken profi ökölvívóként tartotta el önmagát, hogy kedvére rajzolhasson. Állandó edzésben volt, hogy akaratát „ébren tartsa”, még hetven éves kora után is naponta öklözött.
1932-ben édesapjával, Román Vilmossal, csokoládé-drazsé gyártó vállalkozást indítottak Sanghajban. Az állandóan párás éghajlati viszonyok miatt készleteik tönkre mentek, a csőd miatt édesapja hazatért, de ő rajzolással és bokszolással biztosítva megélhetését, csak 1937-ben, édesanyja betegségének hírére tért haza. A Távol-Keleten töltött idő gyakran visszatérő motívum írói és festői alkotásaiban egyaránt.
Itthon művészekből jelentős baráti kör alakult ki mellette, elsősorban Gábor Miklós, aki szívesen népszerűsítette alkotásait, nyitotta meg kiállításait, és Bokros Birman Dezső, szobrászművész, aki asztaltársa volt a Luxor Kávéházban, de családi barátjuk volt Beck Ö. Fülöp is.
1942-ben a Magdolna utcai Vasas Székházban a Szocialista művészekkel állította ki drámai erejű képeit, de a tárlatot a rendőrség bezáratta. Alkotói pályája ezzel a fiaskóval indult.
1944-ben nagy veszteség érte: nagybátyja Elek Artúr, az érvénybe lépő zsidótörvények miatt öngyilkos lett. Ez időtől ő is bujkált Pásztó környékén, mert behívták munkaszolgálatra, majd Budán vészelte át az ostromot.
Ezután összeszedte elrejtett képeit és könyveit, és elhalt szülei Falk Miksa utcai otthonába költözött. Ez ideig tíz csoportos kiállításon vett részt, szakmailag elismerték. Irodalmi munkássága 1945 után bontakozott ki, rendszeresen publikált folyóiratokban is.
1947-ben megnősült, felesége, Orosz Erzsébet, a hajdani gödöllői Horthy-birtok intézőjének leánya volt, 1948-ban született egyetlen gyermekük, Katalin.
1951-ben megjelent Ázsiai kikötő című regényét a sajtó értetlenkedve fogadta, ezért elment a kedve a művészi alkotó munkától, és tíz éven át a Szépirodalmi Könyvkiadónál lektorként dolgozott. 1958-ban megjelent novellás kötetét, a Liliputok lázadását szakmai siker koronázta.
Nem volt sémákba szorítható alkotó irodalmi munkásságában sem. Képein expresszív és szürrealista hangulati elemek, álmok, víziók jelennek meg. Gyermekkori betegségének látomásos álmai, ifjúkori utazásainak hányattatásai, örömei szolgáltatták a témákat.
1958-tól haláláig minden év nyarának két heteit a Magyar Írók Szigligeti Alkotóházában töltötte. Itt fejezte be két regényét: A szürke ház, és A fekete hegyek lakói című műveit. Rendszeresen festett itt olajképeket is, itt születtek 1963-tól a szigligeti és a Balaton-felvidéki olajpasztell és akvarell képei. Ez évben jelent meg A magányból címmel önéletrajzi regénye, de élete „főművét”, az 1937-1968 között írott Betegségország vándora című regényt csak halála után, 2003-ban lehetett megjelentetni.
1973-ban festői és írói életművéért a Munka Érdemrend arany fokozatát kapta kitüntetésül.
1979-ben, A magányból címmel a Magyar Televízió dokumentumfilmet készített róla, Kende Márta rendezésében. Életében öt nagy reprezentatív egyéni kiállítása volt, komoly szakmai sikerrel, állami megrendelések nélkül. A műgyűjtők azonban, hála festőművésznő barátjának, Ország Lilinek, már felfedezték, keresték műveit.
1980-ban Frank János művészettörténész könyvet írt festőművészetéről. A könyv kéziratát még olvashatta, de az 1982-es megjelenést már nem érhette meg. 1981. szeptember 1-jén, Budapesten agyvérzésben meghalt.
