Falurészlet (1907)

Faragó Géza az 1900-as évek első esztendeiben elsősorban mint plakáttervező lett ismert, aki nem kisebb névnél, mint Alfons Muchánál Párizsban tanulta ki a mesterséget és fejlesztette művészi szintre. Csupán 1910-ben, a Nemzeti Szalonban rendezett nagyvolumenű kiállításán ismerhette meg a közönség a festészetét. Ez alkalomból a Nyugatban Lengyel Géza írja: "Majdnem azt mondanók: megjelent itt a másik Faragó Géza, az, aki nem megrendelésre dolgozik, nem kereskedői reklámot öltöztet tetszetős formába, hanem egyszerűen a festő, a hajóvontatók, a muskátlis ablakok, a virágos udvarok megfigyelője ... Kiállításának fontossága, hogy a művésznek ezt a spontán alkotó felét is megismerteti és bebizonyítja, hogy a maga egészében méltó a figyelemre. Képei között vannak becsületes, jól megfigyelt másai a természetnek, vannak a való és az elgondolt, a stilizált nem mindig szerencsés keverékei, de vannak finom, nemesen egyszerű, kevés eszközzel kitűnően ható, kevés szóval sokat mondó darabok, gondolnék, hogy ezt a szűkszavúságot a plakátjain még fokozza és jobb tájképei után szinte meglepő, hogy az ilyen műveit gyakran túlhalmozza részletekkel ő, aki egy-egy tájképnél a színfoltok minimumára szorítkozik, és a virtuózitás nyomja el olykor a stilizáló művészt, de ez a virtuózitás azután kiváló, s a tárlatnak igen nagy a sikere, sokan fedezik fel bámulva a plakáttervező után a festőt, akiről eddig sejtelmük se volt, aki nélkül pedig a tervező-művész nem létezhetne".

Faragó kedvelt festészeti témája voltak a napsütötte falusi udvarok, melyek a plakátokhoz hasonlóan erősen stilizáltak, csak éppen itt az egyszerűségűk, az alföldi táj síkszerűsége, a házak geometrikus formái indokolják azt. E vonalszerűséget Faragó a fák csipkeszerű, a zöld különböző színeiben szikrázó lombozatával ellenpontozza.