Háború utáni figurális művészet
(1949-1989)
Aláírás
Jelzés nélkül
1911-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki oklevelet kapott. 1911-1914 között Párizsban az École des Beaux Arts-on és az École des Arts Décoratifs-on Maurice Denis-nél, Lucien Simonnál és Henri Martinnál tanult festeni. 1913-ban bronzérmet kapott a milánói Iparművészeti Triennálén. 1913 nyarán Nagybányán tartózkodott, majd az Iparművészeti Iskolában Körösfői Kriesch Aladár mellett dolgozott. Az év végén visszatért Párizsba, az I. világháború alatt internálták. 1919-ben a fonyódi művésztelepen Rippl-Rónai Józseffel dolgozott. 1920-tól rendszeresen festett Badacsonyban. 1944 és 1947 között Dömsödön élt. Bor Pál művészetelmélettel és kritikával is foglalkozott. Írásai a Nyugatban, a Magyar Írásban jelentek meg. Ez utóbbinak képzőművészeti szerkesztője volt. Alapító, törzs- és vezetőségi tagja volt a Képzőművészek Új Társaságának.
Bor pályája elején posztimpresszionisztikus képek festett, majd az 1920-as években kubisztikus műveket alkotott. Analizáló látványelemzés jellemezte alkotásait, a posztimpresszionizmus és a kubizmus képépítési módszere között kereste az egyensúlyt. Szintézisre törekedett, ezért is foglalkozott a képzőművészet minden műfajával. Iparművészeti alkotásai és plasztikái az art déco szellemét tükrözik. Díszlettervezéssel is foglalkozott. Murális terveket készített, és kikísérletezte az üvegbeton technikát.
Az Asszonyok egyszerre ötvözi a húszas-harmincas évek kubista és bauhaus szemléletét, a holland De Stijl és Mondrian villodzó, színes négyzetetit, a negyvenes (és hatvanas évek) Barcsay-féle asszonyok-mozaikjokat, valamint az ismert szocialista realista témát a háttérben a gyár- és külvárosi részlettel. Feltehetően ablaktervnek készülhetett, erre utalnak a vastagabb fekete kontúrok. Bor egyik sajátos eljárása az ólomkeretes megoldás volt, amit többnyire figurális üvegablakoknál, üvegképek esetében alkalmazott. A színes üvegeket hagyományos ólomkerettel fogta össze; majd az ólomkeretes üvegablakokat illesztette a betonba.