Ex Libris (1920)

Kacziány Aladár (1887 - 1978)

Információk

Méret

20 x 10,5 cm

Technika

Tus, papír kartonon.

Ár

1,000 USD

Aláírás

Jelezve jobbra lent: KA

Leírás

Kacziány Aladár a szecessziós művészet kiemelkedő alakja és talán utolsó nagymestere volt. Az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskolában tanult, majd ösztöndíjjal Rómában és Firenzében folytatta tanulmányait. Első nyilvános szereplése hazatérése után a Műcsarnok Őszi tárlatán volt. Olajfestményein, akvarelljein, sőt grafikai munkáin is erősen érezni az itáliai hatást. A Nemzeti Szalonban 1919-ben volt első sikeres kiállítása, ezt rendszeres hazai és külföldi kiállítások követték. Dante álma című művére Dante díjat kapott. Tagja volt az 1924-ben alakult Spirituális Művészek Szövetségének. Az egyesület kiállításain a Nemzeti Szalonban, majd az Új Szalonban (később: Műterem) rendszeresen szerepelt olajképekkel, akverellekkel, rajzokkal. 1930-ban festette az egri minorita templom mellékoltár-képét. 1933-ban az Iparművészeti Iskola megbízott, 1934-től rendes tanára, 1948-ban nyugdíjazták.
 

 

Kacziány ex-librise a preraffaeliták műveivel rokon. Az angol irányzat romantikus álláspontról idealizálta a polgári társadalmat, a középkort és Raffaello képeit. Az irányzatot Magyarországon is többen követték a 19.-20. század fordulójától. Hatásuk tetten érhető a gödöllői művészek közösségi szervezetében és a kézműves hagyományt felélesztő törekvéseiben, s különösen a rajzművészet és az alkalmazott grafika változásaiban. A tiszta körvonal, a dekoratív vonalháló, valamint az egyedi, művészi betűformák, monogramok, grafikai jelek modern, szecessziós stílusa sok inspirációt kapott az angol művészettől. Ennek az újfajta modernségnek és érzékenységnek volt legjelentősebb képviselője Gulácsy Lajos. Kacziány tusképére a misztikus szimbolizmus, stilizáltság, részletező, naturalisztikus, merev megformálás jellemző. A mű kompozíciója a reneszánsz képépítést követi az előtérben az épülettel és a szereplőkkel, a háttérben pedig a perspektivikus tájrészlettel. 

Kapcsolódó Témák

Szecesszió

(1901 - 1921)

Háború előtti figurális művészet

(1922 - 1950)

Hasonló művészek

Tichy Gyula

(1879 - 1920)

Jaschik Álmos

(1885 - 1950)

Nagy Sándor

(1869 - 1950)

Remsey Jenő György

(1885 - 1980)

Remsey Zoltán

(1893 - 1925)

Tichy Kálmán

(1888 - 1968)

Gara Arnold

(1882 - 1929)

Sassy Attila

(1880 - 1967)

Muhits Sándor

(1982 - 1956)

Undi Mariska

(1877 - 1959)